Gyurcsány Ferenc meggyanúsításának dokumentumai

1. A gyanúsítás tényállása, 2011. október 3.

Gyanúsítás tényállása

2. Gyurcsány Ferenc beszéde az ügyészségen 2011. október 3-án

„Tisztelt Ügyész Úr, Ügyész Urak, Főügyész Úr!

Elöljáróban hadd mondjam el, hogy erős meggyőződésem, hogy Önök ügyészi esküjüket megsértik. Önök, amikor esküt tettek a Köztársaság Alkotmányára, akkor azt mondták, hogy elfogulatlanul, részrehajlás nélkül teszik a dolgukat. Amit most tesznek, az nem ez.  Önök nem az Alkotmányhoz, hanem a velem szembenálló politikai erőkhöz, a miniszterelnökhöz, annak pártjához hűségesek. Önök szégyellhetik magukat. Ha azt gondolják, hogy ennek a hatalomnak a hátterében Önök bármit megtehetnek, és ez a háttér örökké meg fogja óvni Önöket attól, hogy törvényes körülmények között egyszer majd számot adjanak arról, hogy miért sértették meg az esküjüket, akkor azt hiszem, Önök tévednek.

Ami a konkrét ügyet illeti, gyanújuk megalapozatlan, hamis, konstruált. Abból a politikai igényből építkezik, amelyet a mai kormánypárt évek óta hangoztat, és amelynek teljesítését Önökre bízta, amely teljesítés elősegítése érdekében Önt kitüntette. Mindenkinek megvan a maga 30 ezüstje. Úgy látom maguknak ez a 30 ezüstpénz kellett ahhoz, hogy ebben a becstelen eljárásban részt vegyenek.

 Magyarországot, a hazámat szolgáltam, esküm szerint, a jogszabályok szerint. Azt tettem, amit a miniszterelnöknek tennie kell. Akkor szegtem volna meg az eskümet, akkor szegtem volna meg a törvényt, ha ennek az ellenkezőjét teszem. Ha egy miniszterelnöknek a kormánya azt mondja, hogy egy befektetés jogszerű és célszerű, akkor a miniszterelnöknek az a dolga, hogy hazáját szolgálva kifejezze a befektetés iránti támogatását. Ezt tettem, erre büszke vagyok. Önök meg szégyelljék magukat. Kérdéseikre ezen túlmenően, tekintettel az eljárás jellegére, nem kívánok válaszolni. Ha vádat emelnek ellenem, a bíróság előtt be fogom bizonyítani, hogy Önök egy becstelen eljárásnak aktív résztvevői. „

3. Gyurcsány Ferenc vallomása az ügyészségen 2011. október 3-án

http://www.youtube.com/user/gyurcsanyponthu#p/u/0/cnxSYstr8R4

4. Gyurcsány Ferenc vallomása az ügyészségen 2011. október 3-án – a négy kamera teljes,  vágatlan felvétele 

http://www.youtube.com/user/gyurcsanyponthu#p/u/0/_zMnkxaaZ40

Zamecsnik Péter, Gyurcsány Ferenc védője az ATV vendége volt 2011. október 3-án

“A sukoró-ügy nem lesz az ügyészség “aranypillanata” ”

http://atv.hu/video/video-20111003_zamecsnik_peter

5. Gyurcsány Ferenc beszéde az ügyészségi kihallgatás után 2011. október 3-án

http://www.youtube.com/watch?v=DY1e4lIkUNM&feature=share

6. Gyurcsány Ferenc panasszal élt meggyanúsítása ellen, melyet a Legfőbb Ügyészség elutasított.

A Legfőbb Ügyészség elutasítja Gyurcsány Ferenc panaszát meggyanúsításával kapcsolatban

7. Az ügyészség határozata az eljárás megszüntetéséről

Az ügyészség határozata az eljárás megszüntetéséről

Hírdetés
%d blogger ezt szereti: